Ha szeretnél egy kicsit kiszakadni a hétköznapi mókuskerekből és feltöltődni egy csodás természeti környezetben, akkor a Tiszavirág Ártéri Sétaút éppen neked való. Röviden azt mondanám, hogy ez a hely egy csepp oázis ebben a zajos világban.
Mi is éppen egy totális kikapcsolódásra vágytunk, amikor idekeveredtünk. Nem volt semmi tudatosság a hely kiválasztásában, még a sétaútról sem sokat hallottam, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen csodás élményben lesz részünk ez alatt a kirándulás alatt.
Hol található a Tiszavirág Ártéri Sétaút?
A kirándulás tervezésekor szóba került a Tisza-tó, mint úticél, amit én rögtön le is stoppoltam. Az oka egyszerű: kb. két évtizede jártam ott utoljára, így szerettem volna látni a változást. Mivel a Tisza-tónál Tiszafüred a hozzánk legközelebbi település, amit autóval elérünk, ezért ide vettük az irányt. Így keveredtünk Tiszafüred – Tiszaörvényre, ahol a Tiszavirág Ártéri Sétaút is található.
A Tiszavirág Ártéri Sétaút Tiszaörvényről csónakkal, a Szabics kikötőből érhető el, hisz a Tisza, településsel szemközti oldalán terül el. A kikötő területe rendezett, a jegyvásárlás gördülékenyen zajlott. A pultra kitett szúnyogriasztó spray-t is használhattuk, ami nagyon kedves figyelmesség a személyzet részéről, hisz őszintén megvallva, nekünk ez eszünkbe sem jutott.
Ezt követően nem kellett túl sokat várakozni, nagyon hamar átjutottunk a Tisza túloldalára. Több csónakkal is szállítják a kirándulókat, melyek egyszerre, ha jól emlékszem 5-6 embert is tudnak szállítani. Így még a forgalmasnak mondható nyári szombati napon sem várakoztunk pár percnél többet.

Honnan kapta a nevét a Tiszavirág Ártéri Sétaút?
Az ártéri sétaút (mily meglepő) a tiszavirágról kapta a nevét, ami tulajdonképpen nem egy növény, hanem Európa legnagyobb testű, igencsak rövid életű kérész fajtája.
A nőstények a víz felszínére rakják a petéiket, melyek lesüllyednek a meder aljára, ahol vízben élő kis lárvák lesznek belőlük. A 3-4 éves fejlődési ciklus közben többször vedlenek, majd végül a víz felszínén, a végső vedlést követően megkezdődik a párzás. Ilyenkor a Tisza felszínén millió számra repkednek a kérészek, melyek olyan látványt nyújtanak, mintha virágzana a Tisza felszíne.
Egy nőstényt 30-40 bezsongott hím is célba vesz, ráadásul másodpercek alatt megtermékenyítik a nőstényeket. A párzást követően a nőstények lerakják petéiket a Tisza felszínére, majd kezdődik a körforgás elölről.
A Tisza virágzása, azaz a kérészek násztánca lenyűgöző látványosság a Tisza több részén is, ami általában június második felében indul be.
Röviden a sétaútról
A sétaút 2 km hosszú, ami azt jelenti, hogy az oda-vissza úttal egy 4 km-es könnyed túrára kell számolni. Mivel az ember hamar belefeledkezik a természetbe, olvasgatja a tájékoztató táblákat, gyönyörködik a kilátókból elé táruló látványban, ez a pár km garantálom, hogy több órás utat fog jelenteni.
A sétaút végig az ártéri erdő terebélyes lombjai alatt vezet, ami kánikulában is kellemes, hűvös, így igazi felüdülést jelent. Az út minősége nagyban függ az időjárástól. Szárazabb időben normál sportcipőben gond nélkül bejárható, de esős időszakban iszapos, csúszós, így vagy gumicsizma, vagy túrabakancs ajánlott.
Kilátók a Tiszavirág Ártéri Sétaúton
Egy kilátóra felmászni és magasról tekinteni a tájra, mindig óriási élmény. A Tiszavirág Ártéri Sétaút területén 2 kilátót is építettek, így kétszer is átélhetjük ezt a csodát. A Gémek tornya nevezetű kilátó a sétaút egyik végén áll, amelyről a Borzonat morotvára nyílik kilátás.
A második kilátó a sétány másik végén, a Göbe partján található. A tó vize a leülepedett növények és algák miatt szinte fekete, vize kristálytiszta. A Göbe-tó az egész nyáron virágzó tündérrózsákról nevezetes, melyek között a bátrabbak úszkálhatnak is. A tó partján kikötött csónakokat bárki használhatja, evezhet a csodás növények között, csobbanhat a tó vizében.
Érdekességek a Tiszavirág Ártéri Sétaút mentén
A sétány mentén ősi mesterségeket bemutató kunyhók simulnak a tájba, melyekben kiállítás formájában bepillantást nyerünk a kosárfonás, a teknővájás, a kubikos mesterség és a halászat rejtelmeibe.
Fából készült, óriás interaktív játékok segítségével ismerhető meg a Tisza-tó állatvilága, köztük a névadó kérész is.
A növényvilágot is megismerhetjük a sétány területén elhelyezett információs táblákról, melyeken fényképek segítik a növény beazonosítását.
A sétaút felénél, egy kisebb tisztáson játszótér fogadja a gyermekeket, és a gyermeklelkű felnőtteket. Középen egy farönkökből készült körhinta áll, melyen fából faragott kérészekre ülhetnek fel a forogni vágyók.
Pákász tanösvény
A Tiszavirág sétaútról csónakkal közelíthető meg a Pákász Tanösvény. Az utcai cipőket érdemes a partra kihelyezett gumicsizmákra cserélni, hisz a tanösvény lápos, mocsaras terület, aminek látogatását egy-egy kiadós eső után nem is ajánlják.
A csizmacsere után, a csónakot a két part között kifeszített kötél segítségével kell áthúzni a túlsó partra. A tanösvény 1 km hosszú és a pákászok életét mutatja be 12 állomáson keresztül.
A Pákász Tanösvény látogatása nekünk sajnos kimaradt, hisz az időjárás miatt csak a kellőképpen vakmerőknek ajánlották, a fellazult, lápos talaj miatt.
Tiszavirág Ártéri Sétaút képekben














Ha már felkerested Tiszaörvényt és a Tiszavirág Ártéri sétányt, akkor érdemes Tiszafüred belvárosában is tenni egy rövid sétát. Míg a nemrégiben felújított főterén szökőkutak, addig a Kiss Pál Múzeumban a vastag falak teszik elviselhetővé a nyári hőséget. Persze a múzeum nem csak a kánikula elől nyújt menedéket, hanem érdekes kiállításokkal várja a történelem és a kultúra kedvelőit.
Ha több napos kirándulásra érkezel Tiszafüred környékére, akkor a tiszafüredi szabadstrandot ne hagyd ki a listáról, hisz az ország legjobb szabadstrandjai között kapott helyet, tehát garantált a gondtalan kikapcsolódás. Tiszafüred a kutyásokra is gondolt, hisz nem messze a szabadstrandtól alakították ki a kutyás strandot, a Mancsos Pancsolót.